Melyiket válasszam… No.2. (Azaz mi a helyzet a TT méret háza táján 2009-ben?)

Melyiket válasszam… No.2.

Azaz mi a helyzet a TT méret háza táján 2009-ben?

Nem véletlenül használtam Klettner Roland gyűjtőtársam, 2000-ben írt cikkének kezdőszavait, hiszen a Webzine idei frissítésének egyik legnagyobb visszhangját keltő post-ja volt, holott hamar kiderült, hogy az írás majd’ egy évtizeddel korábbról származik.

Ha az a célunk, hogy a nagy kérdés előtt álló vasútmodellező-palántákat meggyőzzük a nekik megfelelő méretarány kiválasztásához, akkor naprakész és bőséges körképet kell adnunk minden területen.

Tudvalevő, hogy három, széles körben ismert vasútmodellezési méretarány létezik, nevezetesen az 1:160-as N-es, az 1:120-as TT-s és az 1:87-es H0-ás, azaz há-nullás. Persze létezik még a jóval kisebb Z-s is a maga 1:220-as arányával, sőt újabban a japán T-s jelent meg 1:450-ben.

Felfele pedig ott sorakoznak a 0-s, 1-es, G, azaz kertivasút méretek, úgyhogy ma a világban és Magyarországon bőséges kínálat áll rendelkezésre a csak vasútmodellezéssel foglalkozók számára, gyakorlatilag minden megfogalmazható méretben.

Mindig is „arany középnek” nevezték a TT méretet és ez a pozíció a több irányú méretbővülés mellett is megmaradt. Miért is szempont ez?

Sokszor a terepasztalméret és a miniatürizálás mérete szabta meg a szándékot, amikor vasútmodellezésbe kezdett a hobbista. Annak idején, amikor a „szocialista átlagpolgár” 2 szobás egyenlakásba volt szorítva, bizony nem volt elhanyagolható, hogy Apu, vagy a srác hol hódoljon a megérdemelt hobbijátéknak. A TT méretű modellek reklámfüzetei pedig sorra azt tárták elénk, hogy mindazt, amit H0 méretben megépítenénk, csupán annak csak 60%-án tudjuk ugyanúgy elkövetni, mindennemű minőségveszteség nélkül. Másik oldalról pedig ebben a méretben még igazán arányos és pontos kidolgozottságú modelleket lehet építeni.

És ha a meggyőződésünk is ebbe az irányba hajt, akkor ne habozzunk és kezdjünk TT-zni!

Számos kérdés merül fel ilyenkor a vasutat és a modellezést egy kicsit is ismerő vállalkozó kedvű hobbista részéről. Milyen a minőség? Kik a gyártók? Magyarok lévén, elérhető-e magyar vonatkozású modell? Milyen az árszint és természetesen hol tart a trend, a mindent átszövő digitalizálás?

A 10 évvel ezelőtti cikkben sokat olvashattunk az akkor még élesen az emlékezetben élő Zeuke, majd Bttb modellekről. Mivel a méretarány kizárólagosan a NDK privilégiuma volt, így az államosított, majd átszervezett gyártás hűen tükrözte a szocialista tömegtermelést. Egyes típusok még a manufakturális fejlesztésből származtak, lásd a H0-ban is igen népszerű Gützold utódokat, mint pl. az összes Holzroller-t, majd a Skoda E499-eseit. Aztán számos kooperációs modell volt a palettán, mint pl. az összes Nohab, a 4 tengelyes tartálykocsik, vagy akár az emeletes személykocsik.

A nagy áttörést természetesen itt is a német újraegyesítés hozta, amikor komoly kavarodás támadt a Bttb, majd ismét Zeuke, ezután frissen Tillig cég házatáján. Egyes licenszek megszűntek, ezért modellek hullottak ki a kínálatból, számos kisszériás kezdeményezések bekerültek Hans-Jürgen Tillig úr udvartartásába, így kellően eklektikus modellkínálat várta – a persze csakis nyugati modellezőket, hiszen akkoriban országunknak és társadalmunknak kisebb gondja is nagyobb volt, hogy a piacra engedje a luxus ezen formáját (is). Persze annak okán is, hogy hirtelen a keletnémet márkából nyugatnémet lett, ami erősen árfelhajtó erejű volt és így tovább…

De túlszaladva a politikai-gazdasági kitérőkön, eljött az idő, amikor tökéletes rálátást kaphattunk a TT méret felhozatalára. Minőségben óriási léptekkel zárkózott fel a Tillig, hiszen a ’90-es évek elejére már minden fronton elérhető volt az a műanyagtechnológia, festés és tamponozási gyakorlat, ami korábban akár hadititoknak is minősülhetett. Sok modell át lett emelve a berliner érából, de igen sok megoldás friss fejlesztés után látott napvilágot. Példának okáért Tillig úr beemelte az új cégbe a korábban a saját vállalkozásaként, MaTTra néven futott BR218-as modelleket, amiket aztán a BeckmannTT tökéletesített, majd teljes egészében bekerült a Tillig típusai közé. A sok bábának annyi volt köszönhető, hogy a DB egyik legkedveltebb dízele a mai napig számos formavariánsban létezik a gyártó katalógusaiban.

Nagyon fontos lépés volt a BR120, azaz a Szergejek fejlesztése, hiszen ebben a modellben tudták tökéjre emelni az egységes mozdonybelsőt, mind elektronikailag, mind pedig a könnyen szervizelhető mechanika terén.

Az elmúlt 15 évben tehát a minőség terén óriási fejlődés volt nyomon követhető. Rendkívül részletes fröccsöntések, apró, utólag felrakható kiegészítők, kapaszkodók vannak a modell mellé csomagolva, sőt sok esetben speciális kiadások jelennek meg pályaszámvariációval, vagy bármilyen festési és műszaki változtatással. www.tillig.com

A gyártók terén hasonlóan dinamikus fejlődést figyelhettünk meg.

A méretben piacvezető továbbra is a Tillig, de szorosan felzárkózik mellé a korábban csak H0-ban és N-ben gyártó PIKO is. Ezzel persze jó nagy kavarodást keltve az „old-school” modellezők körében, hisz a PIKO egykoron maga a H0-volt kishazánkban. A PIKO TT Hobby termékpaletta jelenleg az egyedüli Siemens Taurus modellgyártó, illetve az azonos alapokon nyugvó Hercules-ek széles választékát is kínálja. Taurus-ban a német és osztrák vasút szinte összes változatát kínálják, a magyar MÁV és GySev színvariánsokat az itthon klasszikusnak számító Deák Vasútmodell műhely készíti, átfestéssel.

Ugyancsak a PIKO gyártja a német ICE3-as gyorsvasutat, valamint 2009-es újdonságként a BR151-es, 6 tengelyes villanymozdony kerül majd a polcokra. Az ICE3-as további két betétkocsit is vehetünk, így autentikus lehet ez a modell is.

www.piko.de

A másik nagy rivális a szintén német Kühn, aki megdöbbentően szép és jó modelleket gyárt. Palettájukon szerepel az E10-es egységmozdony majdnem teljes szériája egyenes és „Bügelfalte” homlokkal, a legendás „Holzroller-ek”, illetve a Hercules, számos variációban. A gördülőállomány terén is jeleskednek, hiszen sokféle emeletes személyvagon és a most sláger „Silberling” kocsik is Torsten Kühn cégéből kerülnek ki. Friss fejlesztésként a német V60-as, 3 tengelyes változatát emelhetnénk ki. www.kuehn-modell.de

A korábban Jatt néven futó cég beolvadt a Jago márkanév alá és számos modellt a Tillig vett át és saját márkanéven dob piacra. Ilyen az összes 4 tengelyes V60-as mozdony, vagy az SVT137-es motorkocsi-család. A cég egyéb, igen szépen kivitelezett gőzös modelljét már csak aukciós felületeken kaparinthatjuk meg – pimaszul sok euróért. A Jago termékei rendelhetők, elérhetők, csak győzzük pénztárcával. Ők is, mint az eddig említett összes cég, elsősorban a német vasútból meríti a modellezendő témákat. www.jago-modellbau.de

A Jatt klasszikus E18-asát idei újdonságként dobják piacra és nem más, mint az ún. „kistillig”, azaz Michael Tillig cége a Modellbahnmanufaktur Sebnitz. Ők egy izgalmas színfolt a kínálatban, hiszen közel vannak „apuka” cégéhez, de mégis nagyon figyelemre méltó munkát végeznek. Persze a nagy cégtől kapott szerszámok és öntések alapján építenek variánsokat. Ilyen pl. a BR01-es alapjaira megalkotott BR03-as, vagy a vadonat új V60/BR106 nullszériás változata. Ők hozták ki a V80-as modelljét is és legfrissebb hírek szerint már piacon van a Tillig/BeckmannTT legújabb modelljének, a BR103-as kultuszvillanynak az egyik speciális festési változata, a Lufthansa Express, amit szintén ők követtek el. www.modellbahnmanufaktur.de

Tovább haladva a gyártói palettán érdemes megemlítenünk a PMT-t, mint az egyik nagy csöndbe burkolózó műhelyt. A speciálisan német témájú kisgőzösök gyártója, valamint számos tehervagon megalkotója pár éve kínálaton tartja a MÁV Eas vagonjait is. A kb. 6500 Ft-os áron kínált modell nem olcsó, de legalább van és hazai színekben. www.pmt-modelle.de

Említésre méltó a BeckmannTT, akit idén a Tillig-gel közös BR103-as köt le igazán, de hasonlóan nagyot ugrottak a 2008-ban piacra dobott BR01.5-ös gyorsvonati gőzössel is. A kisszériás gyűjtemény-modell gyártó kínálatában ott szerepelnek a korábbi évekből a BR94-esek, BR95-ösök, BR38-as és BR75-ös gőzösök, valamint a BR01-es olajtüzelésű változatai. www.beckmanntt.de

Aztán ne álljunk meg a felsorolásban, hiszen van még honnan beszerezni a TT készletet, ha bírjuk anyagilag.

Egyik legfontosabb gyártóvá vált a ROCO az elmúlt években. A Fleischmann bekebelezésével a teljes N-es méretet a német cég gyártósorán készítik majd, így nagyobb teret kap a TT méret fejlesztése. Ennek mi örülünk a leginkább, hiszen eddig is a minőségi modellezést fémjelezte a ROCO márka, még a TT méretben is. Már egy évtizede, hogy két klasszikus mozdonnyal álltak be a sorba: a BR80-as, 3 tengelyes kisgőzös és nagy erőgép, a BR130-as alapjaira épített BR132-es 232-es és 142-es Ludmillákat készítik, ma már számos festési variációban. Emellett gyártják a MÁV színekben is futó eltolható oldalfalú kocsikat, számos DR-es pőrekocsit és DB-s, ÖBB-s, SBB-s, PKP-s konténerszállítókat is. Sőt tőlük még két fajta digitális Start-szettet is rendelhetünk.  www.roco.cc

Egy-egy darabos modellkínálattal rendelkezésünkre áll a BRAWA, aki az egyedülállóan szépre sikeredett E95-ös változatait gyártja. www.brawa.de

Az Arnold, a kis KöfII-es tolatótraktorral van jelen. www.hornby.com

A Schirmer a klasszikusan gyönyörű BR64-essel ostromolja a piacot. www.modelleisenbahn-schirmer.de

De ugyanígy megemlíthetjük a nagy klasszikust, a Gützold-ot, akitől már pár éve örülhetünk a méretarányban egyedülállóan szép és részletes BR65-nek és a mostanában formálódó BR24-esnek. www.guetzold.de

A DR kedvelőinek különösen kedves a Kres modell. Ők gyártják a TT-ben igen népszerű „Ferkel-taxi-t” és újabban a VT 18.16/BR 175-ös „Görlitzer-t”. www.kres.de

Magyar szempontból örvendetes, hogy Szt-Péterváron működik egy cég, a korábbi Krüger-TT utóda, a TT-modell, ahol gyártják a MÁV mai EC/IC vonataiban látható, DWA Avmz/Bvmz kocsikat, a hozzájuk passzoló étkezővel, sőt ezek pályaszámait időnként változtatják is. Friss hír, hogy lesz Gosa kocsijuk is.

www.tt-models.spb.ru

Főként német területen ismert a Modist, akik Tillig alapmodellekből festenek át számos személykocsit és 2008-ban debütáltak egy, a piacvezetővel közösen fejlesztett mozdonnyal, a legendás, nyugati V100-asból eredeztethető BR212-essel.

www.modist.de

És a teljesség igénye nélkül ne felejtsük ki Peter Lorenz urat, aki a korábbi Rokal E40-es leöntések után mára már inkább a vontatott állomány modellezésébe merült el. Rengeteg féle tartály és Ro-La vagont rendelhetünk tőle. www.lorenz-modellbahn.de

Az előbb felsorolt gyártók az ún. mainstream-be tartoznak, róluk cikkezik a szaksajtó és bőséges információ található felőlük az interneten.

Az általános árszínvonal nagyon változó, de semmiképpen nem olcsó. A Tillig a felső-középosztályt képviseli az árképzésben. Az elmúlt 10 évben tulajdonképpen nem változott számottevően a forintban megfogalmazható ár. Például, amit Roland is említett, a BR120-as Szergej 32,290,- Ft-ért a mai napig kapható. Általában egy-egy mozdony ára ezen a szinten mozog. A kocsik 3-4 ezertől 9-10 ezerig kaphatók, a vezérlőkocsik 15-18 ezerért vannak, a speciális vagonok ebben a tól-ig tartományban találhatók. A Tillig kisebb mozdonyai, mint pl. a BR81, BR92, V36, T334 a mai napig gyártásban vannak és az árszintjük 11-16 ezer Ft közé tehető.

Ha Tillig árait vesszük referencia pontnak, akkor ettől jóval alacsonyabban áll a PIKO árszintje, a maga 13-14 ezer Ft-os Taurus-Hercules modelleivel. Az ICE3 készlet is 25-28 ezer között áll meg.

A Kühn ennél kicsit drágább, de még mindig olcsóbb, mint a Tillig. Már 22-25 ezer Ft-ért megkapjuk a cég minőségi mozdonyait. Kocsikat viszont a Tillig-hez mérhető árszinten adják.

A ROCO a Kühn és a Tillig közé pozícionálta magát, ami rendkívül örvendetes a minőséget kedvelő modellezők körében.

A többi cég viszont kicsivel, illetve egyes modellek jóval a középárszint fölött helyezkednek el. Ezeknél már forintosítani nehéz, mert inkább euróban találjuk meg az aktuális árat. A gyűjtőmodellek 200-250 eurótól indulnak, de nem ritka a 400-750 eurós árcetli sem.

Tehát ha a sínre való szempontjából vizsgáljuk a TT-s piacot, akkor nincs okunk panaszra. Talán egy kicsit költségesebb méretarány, mint a szomszédos kettő, de ennek okai kézenfekvőek. Nagyon sok évtized hátrányt kell ledolgoznia a méretaránynak.

Említettem a magyar vonatkozást egyes területeken, de ha valaki csak ebből a szempontból indul neki az arany középútnak, akkor ő sem csalódhat. Mint szó esett róla, a modern vasút mozdonyai kaphatók PIKO/Deák formában. A Tillig legyártotta már a Nohab 004-es változatát, kifutott már, de még elérhető az M62 001-es csillagos festéssel, az M62 260-as, narancs festéssel. Korábbi Bttb modellként még mindig fellelhető a 001-es és a 019-es Nohab, két különböző színben.

Már évek óta ismert felhozatal a Deák műhelyből, a háromféle festésű V43-as, a tavalyi újdonság, a V63-as, illetve a Kandó mozdony is.

Idei újdonság a Modellbahnmanufaktur-Sebnitz-től a MÁV 520-as gőzöse, igaz hogy 300 euróért, de várhatóan lesz ez még olcsóbb is. Újdonság szintén a Kühn BR185-öse, ami a TRAXX Eurocom mozdonyának német megfelelője. Nincs kizárva, hogy hamarosan akár a magyar magántársaság színeiben is megvásárolható lesz.

Vontatmányok terén régi TT-s örökség a Bautzen-i kocsiosztály Y változata, Bttb vékonycsíkos, majd vastagcsíkos kivitelben, később ezt vette át a Tillig.

Halberstadt-i vörös MÁV és zöld GySev kocsik a Tilligtől, míg a legújabb, kék MÁV-Start-os halbik a magyar Scale-TT-től vásárolhatók.

Es, Eas, Hbillns kocsik, 2-4 tengelyes nyersolaj és benzol szállítók szintén vannak a használt- és újmodell piacon.

És fontosnak tartom megemlíteni a hazai kisszériás modellépítő műhelyeket, akik iszonyatos akarással és alázattal készítik jobbnál jobb modelljeiket, hogy a magyar témák iránt rajongó, de TT-ben modellező gyűjtőknek kedveskedjenek. Itt is a teljesség igénye nélkül tudok csak nyilatkozni, hiszen Enyedi Laci (modeliTT), Varga Zsolti (VaTT), Lehoczki Gabi, Kozma Andris csak a jéghegy csúcsa, hiszen megannyi ügyeskezű mestere van ennek az iparnak. Gyakorlatilag bármilyen történelmi, vagy modern vasúti jármű elkészíthető, hiszen minden alkatrész beszerezhető, remek „donormodellek” vannak. Kisebb szériákban rendelhető tőlük az M28-as Mazsolától elkezdve, a Púposon keresztül, akár az M63-as Gyíkig minden. Ugyanígy vontatmányban is széles palettáról válogathatunk.

Nem beszéltem még a kiegészítők, a terepépítő anyagok és egyéb apróságok helyzetéről. Mint ahogyan Klettner Roland is említette, számos cég tűzte készletére az 1:120-as arányú, vagy ehhez közeli méretű maketteket, modelleket. Ma is vezető helyen áll az Auhagen a házak, épületek, kiegészítők terén. Viszonylag jó minőségben gyártják a korábbi NDK-s cégektől átvett modelleket, de rengeteg új fejlesztésük is van. Részükről a hátterek, terepfelületek, alagútportálok, hidak, mind sok lehetőséget nyújtanak. A klasszikus FALLER idén kivonult a TT méretből, úgy látszik az a pár darabos készlet nem hódított a piacon, holott a minőség náluk volt a legjobb. Fontos megemlíteni a Busch-t, a Noch-t, a Merten-t és a Preiser-t, mint az apróbb tereptárgyak és figurák gyártóit. Szerencsére a mi méretünkben fokozatosan bővül a kínálatuk.

Autók és közúti járművek, valamint munkagépek terén azt mondhatom, hogy az egyik szemem sír, a másik meg nevet. Személyautók tekintetében nagyon siralmas a helyzet a mi méretünkben. Sok cég átvette a szerszámot, illetve a klisét a régi, NDK-s gyártóktól, így Trabant 601-es, Wartburg, Lada és Skoda modelleken kívül mást nem is gyártanak. Ez persze behatárolja az asztalunk korszakát, úgy az Ep4 végéig.

Örömteli tény, hogy két éve beszállt a méretbe a Herpa, az egyik legismertebb, méretarányos modelleket gyártó vállalat. www.herpa.de Viszont ők csak az egykori, orosz Volgát és Moszkvicsot készítik, számos színvariációban.

Kamionok terén jobb a felhozataluk, hiszen 2008 tavasza óta MB Actros, DAF, Scania vontatókkal és változatos pótkocsikkal látnak el bennünket.

A korábban említett Auhagen VW Passat kombikat ad, fix kerekekkel, de ugyancsak változatos festéssel, sőt frizírozási ötletekkel.

Nagy kultusza van az IFA W50-eseknek, hiszen rengeteg kisebb cég önti a formákat és készít felépítményeket. Talán a Modelltech a legismertebb a németek közül.

Rengeteg területen vannak jelen a szlovák és cseh manufaktúrák. Őket már a vasúti járművek terén is említhettem volna, hiszen az egykori csehszlovák vasút, szinte összes szereplője beszerezhető TT méretben, akár rézből, akár műgyantaöntvényből készült kasztnikkal, egyedi, vagy átépített hajtásokkal. Ilyenek pl. a Búvár, a Gorilla, vagy akár a Laminatka. Sőt, fröccsöntött építőkészleteket is kaphatunk már 1000 Ft-tól, amiből akár a hazai pályákon futó Faccpp kocsik is megépíthetők, vagy akár a jól ismert Bz motorkocsi.

Namost pont a cseheknél, szlovákoknál készülnek csodás kis Aro, Skoda, Uaz készmodellek és készletek is, sőt egyes Skoda személyautók is elérhetők, bár ezek sem naprakészek.

Ukránoktól kaphatunk Zil, Ural teherautókat, különböző felépítményekkel.

Ezeknek a járműmodelleknek az árszintje 1000-5000 Ft közé tehető, de nem ritka a külföldi piacon a 30-35 eurós ár sem.

Jelen van még a piacon a Bruder, a kicsit furcsa, kulcstartó modelleivel. Ezek az agrárgépek, teherautók, vontatmányok kb. 1:128-as méretben készülnek, de remekül passzolnak a TT asztalhoz.

Összegezve: ezen a területen még komolyabb áttörés várható, de aki ügyesen válogat, az biztosan megtalálja a számításait.

Nem érintettem a vasúti kiegészítő üzemet, jelesül a jelzőket, forgalom irányítást és a világító testeket, berendezéseket.

Mivel az SMD LED technológia olyan szinten eljutott a miniatürizáláshoz, hogy már a legkisebb méretarány is alkalmazza, így teljesen nyitott az út az élethű, működő jelzőrendszerek felé. Ebben élenjáró a Viessmann, aki az összes német szabványú karos és optikás jelzőt gyártja. Tőlük rendelhetünk még a méretünkben utcai és állomási világítást. A cég csodaszép felsővezeték rendszert gyárt – horribilis árakon, de mindent kaphatunk az élethű üzemhez. De tudnunk kell, hogy ezek főként német szabványú alkatrészek.

Olcsóbb alternatíva a keletnémet ősökkel bíró Hobbex, ahonnan teljes oszlop- és drótrendszert vásárolhatunk, a Viessmann ár töredékéért.

Magyar szempontból friss hír, hogy a köztes megoldásnak számító Fuggerth fényjelzők mellett feltűntek Jakó Attila N, TT és H0 méretű, 2-4 optikás jelzői, valamint törpéi, melyek kivitelezése elsőrangú, rézmaratott eljárással készülnek, valamint tőle rendelhetünk a magyar szabványoknak megfelelő térvilágítási oszlopokat is, 4 világítótesttel.

Természetesen itt is létezik olcsóbb megoldás, Tátombák mester, gyantábol öntött oszlopai, akár építőkészletben is.

Sínanyag területén az elmúlt évtized nagy áttörést hozott, hiszen mindenkinél meghonosodni látszik a profilsín-rendszer, annak ellenére, hogy egy asztalra való mennyiség nem kis összeg. De ez más méreteknél is így van.

Mindenképp meghálálja magát az áttérés, hiszen jóval stabilabb üzemet biztosít analógban és bizony a digitális játékhoz elengedhetetlen.

Kitérők, egyéb pályaelemek bőséges választékban kaphatók, sőt már a sínprofil méretének csökkentése is elérte ezt a piaci réteget.

És végül említsük meg a digitális vasútmodellezést, bár ez nem az én szakterületem, de mindenképp tudnunk kell róla.

Alapvetően a Tillig és a Roco árul digitális alapkészleteket, amiben a legfontosabb a mozdonyban elhelyezett dekóder, valamint a digitális vezérlő központ.

Az elektronikai alkatrészek méretcsökkenése itt is nagyon jó hír, hiszen már olyan dekóderek is kaphatók, amik Z méretű modellekbe is beférnek, így nem okoz problémát a TT mozdonyok digitalizálása. További szerencse, hogy a gyártók túlnyomó többsége már az ún. NEM szabvány szerinti, digitális előkészítéssel adja a mozdonyait. Pár esetben az is előfordul, hogy már gyári dekódert is kapunk a modell mellé.

A TT digitalizálás minden egyéb szempontból teljesen megegyezik a szomszédos méretek digitális igényeivel és szükségleteivel, ezért itt sok újdonság nincs.

A vezérlők, kiegészítő elektronikák ebben az esetben méretfüggetlenek és bőséges lehetőséget nyújtanak.

A TT méretben digitalizálni vágyó modellezőknek leginkább a Csíkos Műhely nyújthat segítséget, bátran lehet ott érdeklődni. www.csikos-muhely.hu

Előbb, utóbb végére érek az írásnak, de állítom, hogy bőségesen lenne még miről beszámolnom.

Igyekeztem a gyártók tekintetében működő linkeket beszúrni, a fotók elhelyezését nem tartottam célszerűnek, hiszen a honlapokon bőségesen találunk nyálcsorgatásra alkalmas képeket.

A méret szakirodalma sokat fejlődött az elmúlt években. Az ismert havi, szakmagazinok most már minden számban hoznak TT-s híreket, de rendelhetünk a TT Kurier lapszámaiból, sőt tavaly óta elérhető a TT Total is.

A MIBA, a MEB az EK és MBI lapok közül az első 3 a hazai kioszkokban is elérhető.

Az internet térhódításával pedig minden információ, irányzat, építési és gyűjtési ötletek beszerezhetők.

A méret legnagyobb fóruma a www.tt-board.de oldalon található, de a hazai TT-sek sem nélkülöznek, hiszen az egyik legbarátságosabb topic a „TT-be kezdtem” című: http://forum.index.hu/Article/showArticle?cmd=Article_showArticle&t=9155436

A topic lakói havi rendszerességgel, TT-s összejövetelt tartanak, színes programokkal, előadásokkal tarkítva.

Számos egyéni kezdeményezésű honlap létezik a méretben, ahonnan bőséges információt szedhet össze az érdeklődő.

És végül engedtessék meg, hogy a saját weblapomat ajánljam, ahonnan további, informatív felületekre lehet továbblépni.

www.mastertape.fw.hu

Remélem jól döntöttek a hezitálók és örömmel üdvözölhetem őket a TT-sek, egyre bővülő táborában.

Köszönöm a figyelmet.

Tóth Gábor   masTTertape

2 hozzászólás

  1. Annyit hozzátennék, hogy a H0-hoz képest a TT méret nem 60% hanem 72,5% az N 54%. Tudom, hogy a TT sokaknak a múlt miatt szívügye, de N-ben ma már ugyanolyan kidolgozott modellek kaphatóak, összehasonlíthatatlanul nagyobb választékban.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .