5. rész: Ágyazat készítése

A festék megszáradása után következhet az ágyazat elkészítése. Én elsőnek az ágyazatkövet kiszórom a talpfák illetve a sínszálak közé, valamint a sínszálak két oldalára is. A kiszórás történhet valamilyen szóródobozból is, amit akár csinálhatunk magunk is, vagy kézből is. Szórás után egy nagyobb ecsettel sepregessük el a talpfák tetején lévő köveket, úgy, hogy nagyjából egyenletes legyen az ágyazat a talpfák között. Vigyázzunk, hogy a sínszálak oldalához ne kerüljön kő.

Ezután következhet a ragasztást. Én a pálma ragasztó mellett tettem le a voksom. Ebből kinyomok egy tálkába egy adagnyit, majd vízzel higítom kb1:4 arányban. Ehhez kell rakni még egy csepp mosógatószert, hogy a keverék szépen szépen terüljön, ne ugorjon össze cseppekbe. Ezt a ragasztót én egy közepesen vastag tű és egy fecskendő segítségével juttatom a kövekre, ami szépen beszivárog a szemek közé. Nem kell megilyedni attól, hogy ha elszíneződnek a kövek, száradás után a ragasztó szintelenné válik. A kötésre kb. 24 órát hagyjunk, utána szinte bombabiztos lesz. Ezzel a ragasztással kb méterenként haladjunk egyszerre. Tehát 1m-t leszórunk, aztán ragasztjuk, és utána következhet a következő méter. A váltóknál ügyeljünk, hogy a mozgó részeket még véletlenül se ragasszuk le! Következő lépés a terepkialakítás.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .