Közlekedési Múzeum az Északiban

Fotó: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Már májusban felmerült, hogy a Közlekedési Múzeumot elköltöztetik a Városligetből, és az újjáépített épület később a magyar találmányok bemutatóhelye lesz. Az akkori pletykák bejöttek, és tényleg az Északi Járműjavító egyik hatalmas csarnokába költözik be a múzeum. Erről mostanra meg is született a kormányrendelet, viszont így a múzeum legkorábban is majd csak 2022-ben nyithat ki újra. Az új helyszín jóval nagyobb lesz, mint a korábbi városligeti pavilon. A csarnok alapterülete a tervezett bővítéssel együtt 30 000 nm feletti alapterület jön létre, ahol a nagyobb járművek is kényelmesen elférhetnek majd. Szabadtéri kiállításoknak is helyet adhat a terület, és egy helyre kerülhet az addig szétaprózódott intézményrendszer, azaz a restaurátorok, és a raktározási illetve a dokumentációs központ is.  A terület jó közlekedési kapcsolatokkal rendelkezik, közelben áll meg az 1-es villamos a Hungária krt – Kőbányai út kereszteződésében, a 28-as villamos a Kőbányai úton közlekedik, könnyen kialakítható megálló a múzeum bejárata előtt.[adrotate banner=”3″]

Az Északi Járműjavítót még 2009-ben zárták be, azóta üresen állt. Itt volt a hazai vasúti járműjavítás fellegvára, és korábban gyártás is folyt a helyszínen. A Dízelcsarnok, ahol a múzeum helyet kap, részben műemléki védettséget élvez. A Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyárának csarnokába az Operaház költözött be, mellyel a múzeum szorosan együtt akar majd működni, ezzel létrehozva egy új kulturális negyedet.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .